Rólunk

Vállakozásunk működése kezdetén villamossági kiskereskedésként üzemelt, majd a tulajdonosi szerkezet megváltozásával egyidőben a tevékenységi kör is átalakult. A kereskedelem mellett a szolgáltatási tevékenység is megerősödött. Az elmúlt időszakban elektronikai összeszerelési munkákat végeztünk alvállalkozóként közvetve a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságai részére. Az elmúlt egy évben építőipari kivitelező tevékenységbe kezdtünk, amelyben egyre több megbízást nyerünk el.
Az elektronikai összeszerelés és az építőipari kivitelezés egyaránt anyagmozgatási kapacitást tett szükségessé, amelyre az elkészült termékek átadásakor is szükség van, sokszor nehezített terepviszonyok között. Így kezdeményeztük egy kompakt, terepen is használható anyagmozgató és kisebb földmunkák kivitelezésére is alkalmas eszköz beszerzését, amihez pályázati forrás segítségével jutottunk hozzá.
Az eszközbeszerzéssel párhuzamosan új telephelyet létesítettünk, amelyen felépítésre került egy kisebb csarnok is, ahol a munkavégzés megfelelő körülmények között valósítható meg.

Hosszú távon szeretnénk ha építőipari és elektronikai összeszerelő tevékenységünk árbevételünk meghatározó részét tenné ki és ezeken a területeken stabil vevőkörrel rendelkeznénk. A tevékenységek és az eszközpark bővülésével természetesen humán erőforrás állományunkat is szeretnénk bővíteni. A tulajdonosi családot a szükséges kompetenciákkal rendelkező szakemberekkel tervezzük kibővíteni a hosszú távú siker érdekében.